"Merjünk nagyok lenni!" és "Merjünk kicsik lenni!"
Ennek a gondolatkísérletnek a nyitó feltételezése talán kicsit elfogultnak tűnhet, nevezetesen: Magyarország gazdasági, ellátórendszeri, társadalmi és közjogi szerkezete rossz. Nem úgy rossz, mint amikor elromlik egy autó, és el kell vinni szerelőhöz reggel majd este haza, hanem úgy, mint amikor azt mondja a szerelő, ha kicseréli a fékbetét, ki kell cserélni a féltengelyt is és a lengéscsillapítót, de az alvázat is foltozni kell... és ez a motor már nem fog sokat menni...
Nemrég beszélgettem egy baráti társaságban, oktatáspolitikáról, egészségügyről, kormányzásról, deviza hitelről, megélhetésről. Sokfelől jöttünk, sok minden előkerült, amiről nem írnak az újságok, árnyalva a képet. Meglepődve kellett tudomásul vennem, tisztelve társaim tájékozottságát és hozzáértését hogy az egyes intézkedéseknek önmagukban van létjogosultsága, értelme. Önmagukban.
Olyasmi ez, mint a nyugati gyógyászat, meggyógyítjuk a fejfájást közben rongálva a vesét, meggyógyítjuk a vesét veszélyeztetve a szívet és így tovább. Tovább.
Puzzle-t csak úgy lehet készíteni, ha először megvan az egész kép, és utána rajzoljuk be a figurákat, egyébként nem fog illyeszkedni. Nem fog illeszkedni.
Pedig van rendszer az alrenszerek felett, ahogy Sinka István írja:
"Minden népnek a földkerekségen van egy külön sajátos arca, a szellemi arca. Ez az ami örök, ami nem múlik el, mert dallamokban, énekekben mindig, él, ameddig idő lesz. Egy ilyen örök arcnak, a magyar nép szellemi arcának vagyok én a szerény és alázatos atomja."
Aki látja, annak a puzzle készítése gyerekjáték, jó munka. Jó munka.
