Öko-Cartha Magyarország

"Merjünk nagyok lenni!" és "Merjünk kicsik lenni!"

Ennek a gondolatkísérletnek a nyitó feltételezése talán kicsit elfogultnak tűnhet, nevezetesen: Magyarország gazdasági, ellátórendszeri, társadalmi és közjogi szerkezete rossz. Nem úgy rossz, mint amikor elromlik egy autó, és el kell vinni szerelőhöz reggel majd este haza, hanem úgy, mint amikor azt mondja a szerelő, ha kicseréli a fékbetét, ki kell cserélni a féltengelyt is és a lengéscsillapítót, de az alvázat is foltozni kell... és ez a motor már nem fog sokat menni...

Nemrég beszélgettem egy baráti társaságban, oktatáspolitikáról, egészségügyről, kormányzásról, deviza hitelről, megélhetésről. Sokfelől jöttünk, sok minden előkerült, amiről nem írnak az újságok, árnyalva a képet. Meglepődve kellett tudomásul vennem, tisztelve társaim tájékozottságát és hozzáértését hogy az egyes intézkedéseknek önmagukban van létjogosultsága, értelme. Önmagukban.

Olyasmi ez, mint a nyugati gyógyászat, meggyógyítjuk a fejfájást közben rongálva a vesét, meggyógyítjuk a vesét veszélyeztetve a szívet és így tovább. Tovább.

Puzzle-t csak úgy lehet készíteni, ha először megvan az egész kép, és utána rajzoljuk be a figurákat, egyébként nem fog illyeszkedni. Nem fog illeszkedni.

Pedig van rendszer az alrenszerek felett, ahogy Sinka István írja:

"Minden népnek a földkerekségen van egy külön sajátos arca, a szellemi arca. Ez az ami örök, ami nem múlik el, mert dallamokban, énekekben mindig, él, ameddig idő lesz. Egy ilyen örök arcnak, a magyar nép szellemi arcának vagyok én a szerény és alázatos atomja."

Aki látja, annak a puzzle készítése gyerekjáték, jó munka. Jó munka.

"Ha a pohár az asztal szélén van, attól, hogy leesik, nem kell félnetek, hiszen magától nem esik le, mi meg nem verjük le, MERT nem áll szándékunkban."

Sok minden van már a pohárban - mondhatnám, tele van - de nincs okom aggódni. Tudjátok, hogy a sárga úton kell haladni, és nem letérni, és akkor megérkezünk a nagy Ózhoz, aki majd segít. Kik is tartanak a nagy Ózhoz?

Ott van a Bátor Bádogember, aki szívet szeretne, mert az nincs neki, és töri az angolt, de vállalja.

Ott van az Oroszlán, aki a bátorságot keresi, mert ciki egy királynak, ha nincsen bátorsága, pedig ő biztonságra vágyik, Alkotmányba foglalt biztonságra, amit nem kezd ki a demokratikus ár-apály.

Ott van a Madárijesztő, aki észt szeretne, és mi megértjük ezt, mert nekünk is hiányzik, hogy neki nincs, így könnyen azt hisszük, hogy szándékosan sikerült úgy, ahogy ...

Meg persze Dorothy, aki haza szeretne jutni. Ős-haza. Bajszostul, népestül, mindenestül.

De ne gondoljátok, hogy teljesen magukra maradtak az emberfeletti/ oroszlánfeletti/ bádogemberfeletti/ szalmabábufeletti feladattal .,. hiszen ott a Jótündér. A Jótündér segít, ha bajba jutnak. A Jótündér ad, ha kérnek, és semmiség, amit viszonzásul vár, ezt meg is kapja.

De persze ott a gonosz boszorkány is, aki mindenkinek rosszat akar. Olvastam róla, tényleg mindenkinek rosszat akar. De titeket nem tud becsapni.

Van a történetnek egy olyan verziója, amiben hőseink találkoznak a Nagy Ózzal, és varázslat helyett küldetést kapnak. Azt hiszem, ezen már túl vagyunk.

Szóval, küldetést kapnak, és kiderül, hogy amit keresnek, az már náluk van. Úgy hozza a sors, hogy amit magukért nem tennének meg, egymásért, a barátokért megteszik. A küldetés teljesítése után visszamennek a Nagy Ózhoz, akiről kiderül, hogy egy szélhámos, de a varázslat mégis működik.

Nekem tetszik ez a kimenetel, már csak az a kérdés, kik is azok a barátok?

"A Nemzeti Együttműködés Rendszere minden magyar számára nyitott, egyaránt
részesei a határon innen és túl élő magyarok. Lehetőség mindenki számára és elvárás
mindenki felé, aki Magyarországon él, dolgozik és vállalkozik. Szilárd meggyőződésünk,
hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében megtestesülő összefogással képesek
leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat. Ez
a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen
korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre
jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre
 megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünk most következő éveit."

forrás: Az Országgyűlés 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozata a Nemzeti Együttműködésről

Ez azért viccesen hangzik így két év távlatából, nem?

Újabb nemzeti konzultáció indult útjára régi klisé szerint. Aki kitalálta a teszteket, az emberi intellektus legnagyobb ellenségeként tartható bizonnyal számon, aki pedig kitalálta ezeket a kérdéseket, már az eredménnyel dolgozik.

No de vegyük sorban:

1. Vannak, akik azt javasolják, hogy a 20 főnél kevesebb embert foglalkoztató magyar vállalkozásoknak biztosítani kell az átalányadózás lehetőségét, mert így jobb eséllyel tarthatják meg alkalmazottaikat a válság közepette. Mások szerint nincs szükség a kis cégek ilyen módon történő megsegítésére.

Itt indul a klausztrofób univerzum. A tétel: rejtélyes alanyok állítmányban elénk teszik a tárgyat: a 20 főnél kevesebb embert foglalkoztató magyar vállalkozásoknak biztosítani kell az átalányadózás lehetőségét. Ez ugye nem jelent semmit. Ebből nem következik semmi. Nincs kapcsolatban semmivel. Ha én egy 20 főnél kevesebb embert foglalkoztató magyar vállalkozó vagyok, akkor itt most nem tudtam meg semmit. No de nézzük meg a komplementerét: rejtélyes alanyok állítmányban visszautasítanak valami egészen mást: nincs szükség a kis cégek ilyen módon történő megsegítésére.

Boldog hülyéknek horoszkóp helyett? 

2. Vannak, akik szerint adó- és járulékmentessé kellene tenni a bérét azoknak, akik már nyugdíjba mehetnének, de tovább dolgoznak. Mások azt mondják, nem kell segíteni a nyugdíjas korúakat, hogy a munka világában maradjanak.

A tétel: rejtélyes alanyok állítmányban elénk teszik a tárgyat: adó- és járulékmentessé kellene tenni a bérét azoknak, akik már nyugdíjba mehetnének, de tovább dolgoznak. Ugye itt arról van szó, hogy a jeti bundája milyen színű? Hiszen az alacsony foglalkoztatottság a társadalmi problémáink legfőbb oka. De jó szándékú matematikusként nézzük meg, mit jelent teoretikusan a felvetés: A fiatalabb munkaerő nem versenyképes a munkaerőpiacon a nyugdíjassal, mert (sokkal) többe kerül a munkáltatónak, pláne, hogy nincs mellé a nyugdíj. Eredmény: sok-sok fiatal munkanélküli, dolgozó idősek, akik nem tudnak pihenni és unokákra vigyázni, őket tanítani. No de nézzük meg a komplementerét: rejtélyes alanyok állítmányban visszautasítanak valami egészen mást: nem kell segíteni a nyugdíjas korúakat, hogy a munka világában maradjanak. 

De kell. Csak nem ez a módja. Utáljuk egymást?

3. Vannak, akik szerint a gyermekes családok szocpol támogatását ki kellene terjeszteni új személyautó vásárlására is. Mások szerint nem kell tovább támogatni a családokat.

Tétel: rejtélyes alanyok állítmányban elénk teszik a tárgyat: a gyermekes családok szocpol támogatását ki kellene terjeszteni új személyautó vásárlására is. Miért nem TV-re? És miért újra? A régi nem alkalmas arra, hogy iskolába szállítsa a gyereket? Ki lehetne terjeszteni nyári táborra is. Vagy vetőmag vásárlásra. Mennyi idő kell ahhoz, hogy az állam felismerje, hogy fedezet nélkül a nyomorultak lealacsonyításán és buzgárokon keresztül folyatott pénze nem szolgálja a társadalom épülését? Itt az antitézis különösen figyelemreméltó: Mások szerint nem kell tovább támogatni a családokat.

Tovább? Ez támogatás? A támogatás az, ami továbblépést biztosít, a segély az, ami a túlélést. Ez nem támogatás, és segélynek értelmetlen, mert nem a túlélést biztosítja. Bár még pár vasúti szárnyvonal bezárása esetén... egy szép új szocpolautó, üres tankkal, kötelező nélkül, az már valami. A családokat támogatni az nem ez. Gyalázat.

4. Vannak, akik szerint továbbra is méltányos tehermegosztásra van szükség az állam, a nagyvállalatok, illetve a bankok és az emberek között akkor is, ha ez ellentétes az EU elvárásaival. Mások szerint a bankoknak és nagyvállalatoknak kisebb részt kell vállalni a válság terheiből, mert így tudják eredményessé tenni gazdálkodásukat és segíteni a gazdaságot.

Hogy kerüljem a további önismétlést, itt - magánvéleményként - leszögezem, hogy ismétlődő elem a homályos, manipulatív, másodlagos jelentésében hazug felvetés, és a felvetéshez csak stilisztikailag kötődő, álságos és értelmetlen alternatíva.

A különadót ugyanaz fizeti meg, aki az államot finanszírozza. A gazdaságot nem lehet eredményessé tenni azzal, ha - mint fenn olvashattuk - növeljük az állami bevételeket  - segélyek folyósítására. Nem az EU elvárásaival ellentétes a stabil, átlátható és koherens jogrendszer és adópolitika. Ez elemi érdeke annak - a megbízhatóság - aki mások (választók, üzleti partnerek) jóindulatára számot tart.

5. Vannak, akik szerint a magyar kormánynak kiemelten támogatnia kellene a nők, különösen a kisgyermekes anyukák munkába állását. Mások szerint erre nincs szükség, a kisgyermekes anyuka inkább maradjon otthon a gyermekével.

Milyen munkáról van szó? Hol van az a munkahely? Milyen támogatásról? Miért kéne a kormánynak dönteni arról, hogy az anyukák dolgozzanak-e vagy gyerekneveléssel és háztartással törődjenek?

6. Vannak, akik szerint szükséges a minimálbér folyamatos emelése a magyar emberek biztonságos megélhetése érdekében. Mások szerint nincs szükség a minimálbér emelésére, mert az rontja a cégek versenyképességét.

Azok, akiknek a zsebében turkál a kérdés, ezen adóterhek mellett nem tudja biztosítani az emelést. Írjál betarthatatlan törvényeket. Érezze magát mindenki bűnösnek. Koppints az orrára, máris konspirál. Ugye volt már ilyen?

7. Vannak, akik szerint adókedvezményt kellene kapniuk azoknak a cégeknek, amelyek új munkahelyeket hoznak létre. Mások szerint az adókedvezmény nem ösztönöz munkahelyteremtésre.

A kedvezmény spekulálásra ösztönöz és korrupcióra, nem munkahelyteremtésre.

8. Vannak, akik szerint az államnak több eszközzel, jobban kellene segítenie a fiatalokat az elhelyezkedésben. Mások szerint a fiatalok elég segítséget kapnak az államtól.

Milyen sógor-koma segítségről lenne szó? Miért kéne az államnak mindenki fölött bábáskodnia? Az állam dolga a gazdasági környezetre érzékeny, magas színvonalú, hagyományőrző és stabil közoktatás - ezt nem tudja biztosítani. Akkor miről van szó?

9. Vannak, akik szerint a munkanélküliség által leginkább sújtott területeken szabadvállalkozási zónák kialakítására lenne szükség. Külföldi példák bizonyítják, hogy az ilyen zónákban, ahol az új vállalkozások komoly adókedvezményeket kapnak, gyorsan tudnak nagyszámú munkahelyet teremteni a helybelieknek. Mások szerint nem kell szabadvállalkozási zónákkal ösztönözni a munkahelyteremtést.

Ez az egyetlen értelmes kérdés. Nem értem, hogy kerülhetett be a listába? Természetesen könnyen körülhatárolható a jelentősebb haszonélvezők lehetséges és szűk köre és az ehhez vezető út. Társadalmi felhatalmazással. 

10. Vannak, akik úgy gondolják, az államnak vissza kell szorítania a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatokat. Mások szerint nem kell föllépni a monopóliumok ellen; rendjén van, hogy a nagyhal megeszi a kishalat.

Az állam minden piacgazdaságban fellép a monopóliumok ellen. Az erre adott válasz mely képtelen ötlethez fog felhatalmazásként szolgálni? Az antitézis két tagmondata egymással sem beszélget.

11. Vannak akik szerint nem szabad megengedni, hogy a létfenntartáshoz szükséges szolgáltatásokat (víz, villany, gáz, szemétszállítás, távfűtés) biztosító cégek, üzletek haszonra törekedjenek, és ezért köztulajdonban kell tartani őket. Mások szerint helyes, hogy ezek a vállalatok profitérdekeltek.

Egy vállalattal szemben fel tud lépni a fogyasztó. Az állammal szemben kevésbé. A közművek jelentős részénél nem rentábilis a redundáns hálózat kiépítése, következésképpen monopol helyzetűek a szolgáltatók - ennek megfelelő állami szabályozás kell. Fentiek mellett érdemi alternatívát jelenthet sok esetben az autonóm ház, melyhez kapcsolódóan a kormányzat semmilyen publikus koncepcióval nem rendelkezik.

12. Vannak, akik szerint az ország legnehezebb sorsú településein támogatni kell olyan szociális szövetkezetek működését, amelyek hasznos pénzkeresetet biztosítanának azoknak, aki korábban csak segélyekből tudtak megélni. Mások szerint nem segítenek az ilyen megoldások.

Ez a konzervált nyomor eufemizmusa?

13. Magyaroszág sokat tett eddig a bajba jutott devizahitelesek megmentéséért a kilakoltatási moratórium bevezetésével, a kedvezményes végtörlesztés és az árfolyamgát rendszerével, de vannak, akik szerint ez nem elég, további lépések szükségesek. Mások szerint nem kell többet tenni a devizahitelesekért.

Magyarország semmit nem tett a bajba jutott devizahitelesekért. A bajba nem jutott devizahitelesekért tett. A jog - a nemzetközi jog, és nem a nemzeti jogalkotás! - eszközével kell tennie a kormánynak a bajba jutott devizahitelesekért. Van hozzá bőven jogalap.

14. Vannak, aki úgy vélik, méltányos lenne a válság idején, ha az alacsonyabb jövedelműek a cafetériát készpénzben kapnák. Mások szerint a cafetéria rendszeren nem kell változtatni, mert a bérkompenzáció elegendő segítség a kisebb keresetűeknek.

Ez a gumicsont. Kéne mindenhova még két könyvelő, meg +10% NAV ellenőr, és ki lehetne osztani rengeteg bírságot.

15. Vannak, akik szerint az lenne a méltányos, ha az általános forgalmi adó érzékenyebb lenne, vagyis a létfenntartáshoz szükséges cikkek után alacsonyabb, a luxuscikkek után viszont magasabb áfát kellene fizetni. Mások szerint nincs erre szükség.

A méltányos lenne a 26, a többi meg 40? Az ÁFA a környező országokétól nem térhet el jelentősen, mert nem jelenik meg a különbség a költségvetés bevételi oldalán.

16. Vannak, akik szerint a kormánynak a válság idején is meg kell védenie a nyugdíjak vásárlóértékét. Mások szerint erre nincs lehetőség.

Anyád van?

A dezinformációs társadalom olyan, mint az agyag, bármit lehet belőle gyúrni, egy valamire azonban korlátozottan alkalmas, hogy önálló életre keljen, mert ha mégis, Gólemmé lesz. A dezinformációs társadalomhoz vezető út a forma, a keretek tiszteletlen használata. Ha az üdítős üvegbe étolajat öntenek, azt hisszük, narancslé. Ha valakin drága öltöny van, azt hisszük, fontos ember. Ha valamit komoly betűkkel szedett újságban olvasunk, azt hisszük, igaz. Ezeket a kiüresedő mintákat használjuk az új társadalom alakításához. Amikor az esti hírműsorba beleteszik a celebekről szóló színes híreket, azt gondoljuk, hogy ez fontos. Amikor a fizetett senkik a valóság show-ban beavatnak megrendezett intim tiktukba - közeli ismerőssé tesznek - hiszen másképpen nem tudhatnánk ezt róluk. Amikor a szégyelnivalót piedesztára emelik a hírkörnyezettel, felszabadítva a hírfogyasztót az erkölcs bilincseiből. Amikor a hírműsorok már nem a tényket, hanem az azokról folytatott vitát tartalmazzák, és relativizálják a valóságot. Így épül az új világrend, amiben a hírfogyasztó hiába szabad, az egész világa kisebb, mint egy börtöncella.
Ez a folyamat feléli a korábbi korok erkölcse építette keretket és mintákat. Elveszi a jelentésüket és ezzel saját gazdaszervezetét pusztítja el, majd ...

Kis doktor, nagy doktor és a következmények nélküli ország, mely kivételesen nem MAGYAR-áz. 

Ez most egy új status quo. Amikor már a tisztesség látszata sem számít. Milyen érzés? Megpróbálom beleélni magam, hogy tisztábban lássak, de nem megy. A kis doktor kit-mit gyógyít, ha mint kiderült, nem is doktor? És a nagy doktor miért nem mondja, hogy mit gondol?

Hasznos téma ez a doktorosdi ma, itt. Mert valóban doktorokra lenne szükség. Igazi doktorokra. Amíg van kit/mit gyógyítani. Babits elefántcsonttornya smafu a tiétekhez képest.

Kik vagytok?

Sok minden történt mostanában, ami joggal érhette el az ingerküszöbünket, bármely magasan van is a léc. Önvizsgálattal kell kezdem ezt a bejegyzést, lévén bizalmat helyeztem valamibe vagy valakikbe, és ez a megelőlegezett bizalom eddig betlit játszik.

Figyelmesen meghallgattam a mineszterelnök sokadik évértékelőjét. Szépen felépített beszéd volt, sok szép szó és szellemes megjegyzés. Igazi európai - a szónak a jó értelmében - normateremtő beszéd. Retorikai szempontból azonban egy fontos erény zavarbaejtően hiányzott. Az, amikor a szónoki képek találkoznak a realitással, hogy új megvilágításba helyezzék azt. Lassan azt gondolhatjuk, hogy kies hazánkban az ilyen esemény - hogy egy politikus megnyilvánulása kapcsolatba hozható a relitással - valamely 3. típúsú találkozáshoz hasonlatos. És lássuk be, ez a romatikus elvágyódás nem alaptalan.

De mint elhivatott UFOlógus tennék egy próbát, hogy kapcsolatot keressek a mai magyar valóság és az évértékelő között. Mindenről a szocialisták tehetnek. Mindenről az EU tehet. Mindenről az IMF tehet. A magyar politika semmit sem tehet. Amit tehet, azt már meg is tette. Ott van például a szakképzés. Meg van oldva. Vagy a középosztály megerősítése. Sínen van. Társadalmi szolidaritás. Már most biztosított. Hajléktalan probléma meg nincs. Nincs senki már a pesti aluljárókban. A devizahitelesek gondja. Akinek van pénze, már nincs devizahiteles ügye. Akinek nincs, az meg majd fizeti 10 évvel tovább, rögzített árfolyamon, kockázati felárral, ha lesz munkája. Vissza van állítva a munka becsülete. Erre garancia az egykulcsos adó. Meg a tízféle járulék és hozzájárulás. Apró betűvel egy söralátéten. Azért nyilvánvaló, hogy ez az egykulcsos adó megteremti a munka becsületét, mert mindenki tudja, hogy nálunk a bruttó jövedelmek nemzetgazdasági szinten kiegyenlítettek, és minden esetben arányosak a teljesítménnyel és a társadalmi haszonnal. Vagy az alkotmány ügye. Széleskörű, tényfeltáró társadalmi konzultáció előzte meg. Mindenki hozzászólhatott, négy igen okos kérdésre adott eldöntendő válasz erejéig. Ez az alkotmány európai. Benne van, hogy Magyarország többé nem adósodik el. A fiam a minap azt mondta, hogy nem játszik velem soha többet, mert nem vállaltam, hogy hétköznap este lézerkardozzunk. Nagyon aranyos és őszinte volt a felháborodása.

Választópolgárként is kísérletet teszek, hogy összehozzam az évértékelőt a realitással. Ehhez egy egészen jelentéktelen csip-csup ügyet szeretnék felhasználni. Budapesten, az V. kerületben, a Szent István téren 141 éve működik egy iskola, a Szent István Általános Iskola. Azon kevés iskolák közé tartozik Magyarországon, ahol van ének-egyházzenei oktatás. Történt a minap, hogy értesítették az igazgatónőt, hogy hivatalos a képviselőtestület oktatási bizottságának az ülésére, másnap. Ahol is előterjesztétték, hogy a Szent István téri iskola praktikus okokból nem működhet tovább. Viszont a logopédiai szakszolgálat és Kormos István Általános Iskola tavalyi felszámolása révén átköltözhet egy szűk belvárosi utca sötét épületébe.  Ennyi a csip-csup ügy.

Ezen a ponton találkozik a politikai akarat a realitással.

Pa-role-pa-rol-e-pa-ro-le.

Sokat vártam a 2010 májusában megválasztott új kormánytól.

Voltak kedvezőtlen előjelek. "Nemzeti konzultáció". Valahogy nem ismerek senkit, akinek szerencséje volt hozzá, biztosan nem ismerek egy nemzettagot sem.

És végül lett ez.

Mit lehetne itt értékelni? A fiúk a grundról megbeszélték, hogy jót akarnak, és megcsinálták. De hol itt a probléma?

Az első számú probléma, hogy a fiúk a grundról nincsenek 10000en. Gondolok itt arra, hogy lehet jót akarni, de véghez vinni nem 7en fogják. Lehet bízni saját önmérsékletünkben és felvilágosultságunkban, de nem csak 7en vagyunk. Lehet félni a kísértetektől, de nincs minden szekrényben kísértet. Lehet hagymahéj politikát csinálni, de elvesztjük az érdeklődésünket a sokszor hámozott és egyre csekélyebb méretű zöldség felett.

Ti most azt hiszitek, hogy megcsináltátok? De mit? Eszembe jut 2001 augusztus 20-a. Akkor olyan érzésem volt, hogy most jó végre magyarnak lenni. Mert lassan lesz itt polgárság, ami elcipeli a vállán az országot, lesz itt szolidaritás, ami felemeli, és talán megtanul a nemzet ünnepelni, magát, hogy öröm költözzön a közterekre is.

Most olyan érzésem van, hogy itt van a magyar paraszt, a bamba fasz, és nem tudja, ki ő, és hiába kérdezi, mert a válasz: várj a sorodra, még gondolkodunk.

Van ebben az országban sok, aki gondolkodik. Van, de meg nem hallgattatik. A cél szentesíti az eszközt? Mely cél? és mely eszközt? Kérdezném, miért hiszitek, hogy a kormányé a hajó? És ha nem jó, akkor is a kormányé, a hanemjó? Nem kéne nagyítóval keresni az alkalmatlanokat...

Ott vettem észre, hogy ez nem az igazi, amikor a Köztársasági Elnököt leváltottátok. Kár volt. Akkor még azt hittem, hogy a mögöttes cél, hogy a nép maga válassza Elnökét, de ezt meg nem léptétek. Intő jel volt, hogy a Híd, melyet az északi magyarság bizalmába avatott, az anyaországnak szót nem ért. Intő jel volt, hogy szomszédainkkal a külpolitikát új alapra helyezni nem volt érkezésetek. És persze intő jel, hogy elfogynak az ígéretek.

Tudnotok kell, hogy 98-ban volt vízió, és ami a sikert elmosta, az a gőg volt, semmi más.

És tudnotok kell, hogy most nincs vízió, de a jól palástolt gőg maradt, semmi más.

Kár volt. Kár volt, amit az elmúlt nyolc év tett, és kár, hogy a lényeget észre nem vettétek. Lenne ezer módja, hogy a társadalom gondját külön költségvetési teher nélkül enyhítsétek, és lenne másik ezer, mely úgy javítana, hogy bevételt teremt. Mégis más zsebében nyúlkáltok megint, mintha nem tudnátok, hogy folytatás önmagában nincs. Ritka szívesség már, ha az állam a kötelezettségét rendezi.

A bárányok hallgatnak.

Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. 
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.
 

Kahlil Gibran

A lehetőség, a képesség és a cselekvés dilemmája

A lehetőség adott. Az íj adott. A lehetőséget könnyű cselekvésre váltani, az igazi kérdés a képesség. Mert ez nem a káderek képessége, hanem az ország képessége, amivel nem valami bolsevik hatalom, hanem a demokratikus rendszer tagjai emelkednek méltó helyükre.

Hogy, hogy nem, az elmúlt húsz év nem demokráciát hozott, hanem a pártállamban oly bőven termő besúgok erkölcseit terjesztette a stokholm szindróma rafinált mechanizmusa szerint. A rendszerváltás áldott vértelensége vértelen hullává tette az áldemokratikus felépítményt, mely minden demokratikus eszköznél gyorsabban vette át a nyugati demokráciákban kifejlesztett, gazdasági és információs alapú hatalomgyakorlási monopóliumokat.

Elkerülhetetlen megfogalmazni, és tudatosítani, hogy miképpen lehet sajtószabadság mellett és jogállami viszonyok között tömegeket manupulálni. Azért, mert felettébb egyszerű, meg mert nem szükséges mögötte összeesküvés elméleteket látni, meg mert mindannyian érintettek vagyunk, és nem utolsó sorban, hogy ne legyünk áldozatai, és ne rántsuk ezúton magunkkal szűkebb és tágabb pátriánkat. A mechanizmus kulcsát az individualizmusban látom, amit paradox módon a Kádár-rendszer terjesztett el Magyarországon, és jelenleg is fénykorát éli, szerte az európai kultúrkörben. A viszonyítási pontoktól önfosztott ego fogékony minden önközlésre, és ezzel a kör bezárul. Minden médiában megjelenő személy automatikusan vélemenyformáló lesz társadalmi szinten, attól függetlenül, hogy akár csak maga - noha ez talán kevés - szeretné-e általános érvényűnek tekinteni mondandóját, viselkedését. És erkölcsi fundamentum hiányában, "demokratikusan", a közölt és befogadott többségi minták terjednek el. Nem terjedt el viszont  - a hiánygazdálkodás hagyatéka? - a választási öntudatosság. Sem a boltban, sem információáradatban nem vagyunk kritikusak, ínyencek. Meg persze a szavazó urnáknál sem.

"Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: "Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok..." - sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: "Láttam egy százezer frankot érő házat." Erre aztán fölkiáltanak: "Ó, milyen szép!""

Mert ilyenk a felnőttek.

Ha azt mondják nekik, hogy építek óvodát, utakat, támogatlak, hogy bővítsd vállalkozásodat, azért fogok dolgozni, hogy az állam ne akadályozó, hanem  segítő kéz legyen az ország állampolgárainak - azt nem értik. Akik értik, nem hiszik. Akik hiszik, nem bír-ják.

Ha azt mondják nekik, megmondom, ki tehet róla, hogy rossz napod van, hogy rossz éved van, hogy félsz, vagy hogy szegényebb vagy, mint a szomszéd két házzal arrébb - azt értik. Akik nem értik, azok hiszik. Akik nem hiszik, azok bír-ják.

A felnőttek elcsodálkoznak, ha egy gyerek felteszi a "naív" kérdést: Miért? Ebben az a felháborító, hogy nem ismerjük a válaszokat. Mert a világ kicsinyke szeletétől várunk értelmet, és ennek értelme az lenne, hogy minket segítsen. És mégis, ez a kicsi, kisajátított szelete a valóságnak, ez is elárul minket. Nem Guillemus Ockham borotvájával van a baj, dehogy. Nagyon egyszerű egy félbe vágott óra, csak nem működik. Nem a félbevágott órával van a baj, hanem hogy időt akarunk leolvasni róla. Mert arra, nem való. Egy gyerek így mondaná: "Járszuk azt, hogy ez a homokozó lapát egy fa. És játszuk azt, hogy igazi." És a felnőt a végén ezt teszi hozzá: "És felejtsük el, hogy játszásból igazi."

Mert mi lenne, ha a felnőtt nem felejtené el, hogy játszásból igazi? Lehet, akkor játszásból átváltozna bokorrá. Lehet, akkor tényleg játszani kéne, és a játékban alkalmazkodni. Lehet, hogy a szabályok nem kedveznének, és játékból lehetne veszíteni. Lehet, hogy a félbevágott óra játszásból mutatja az időt, de a játék után, mint a lapát, visszaváltozik, és akkor már nem az időt mutatja, hanem a hiányt. Lehet, ha tudnánk játszani, akkor véget tudna érni a játék, és a visszaváltozott dolgok megmutatnák igazi természetüket.

Vannak, akik azt játszák, hogy nekik mindent szabad. És vannak akik azt játszák, hogy a világ kicsinyke szelete az egész. És vannak, akik azt játszák, hogy ők találják ki az összes szabályt, maguk. És vannak akik azt játszák, hogy eldönthetik, mit hallanak és mit nem. És mind azt játszák, hogy elfelejtették, hogy ez játszásból igazi.

Van a Ferenciek terén, a Jégbüfé oldalában egy kis ablak, mögüle gofrit árusítanak. Gyakran, mostanában inkább hétköznaponként, egy idősebb, egyenes hátú úr szolgálja ki az ügyfeleket, tiszta, fehér ruhában, gyorsan és pedánsan, mégis, a sietség minden látható jele nélkül. Mikor arra járok, sohasem hagyom ki, hogy vásároljak gofrit, noha nem különösebben szeretem. Viszont szeretem nézni azt a tökéletesen összehangolt koreográfiát, melyben minden mozdulatnak helye és ideje van, melyben egyetlen pillanat és egyetlen csepp étel nem mehet pocsékba, és ez felszabadítólag hat rám.

A rend és megbízhatóság, az elégedettség érzetét kelti bennünk, ha azzal találkozunk, hogy valamely szolgáltató vagy iparos jól végzi a dolgát, ha a kőműves hibátlanul rakja le a padlólapokat, és tisztán adja át a munkaterületet, ha a megsarkalt cipőről nem esik le az új sarok, ha az étteremben nem tévesztik el a köretet, ha a piacon nem felejtenek el visszaadni. Mindennek kétségtelenül van erkölcsi vonatkozása. De van más is, ez a hozzáértés. Ráadásul a kettő összefügg. Ha nekem kéne rajzolnom egy lovat, pedig nem tudok rajzolni, biztosan nem erőlködnék nagyon, hiszen úgyse lesz olyan a végeredmény, amire büszke lehetnék. Ilyen esetben a cél az elfogadható vagy elfogadtatható minimum. És ez nagyon szerény eredmény.

A lépten-nyomon tapasztalható hozzáértés hiánya sokszorosan kódolva van a mai magyar közoktatásban és foglakoztatáspolitikában, de még a szociális ellátó rendszerekben és az állami beruházások, közintézmények és hivatalok működtetésében is. És ez hozzájárul a társadalmi szinten is kimutatható rossz közérzethez. Meg a magas és egyre növekvő munkanélküliséghez. Meg a rossz közegészségügyi állapotokhoz. Meg az elhanyagolható mértékű társadalmi mobilitáshoz. A romló demográfiai mutatókhoz.

Ezen állapotért egyértelműen felelőssé tehető az elmúlt húsz év (meg persze az azt megelőző 45 év) oktatáspolitikája. A magyar gazdaság minden területén hiány van szakképzett munkaerőből. Pedig könnyű lenne ezen változtatni, és nem kéne hozzá 20 év, egy parlamenti ciklus bőven elég.

Azt gondolom, és hiszem, hogy minden nemzettagnak joga és kötelessége elsajátítani egy választott szakmát a közoktatás keretein belül. Enélkül nem lenne szabad kikerülnie senkinek az iskolából. Annak sem, aki utóbb a felsőoktatásba tovább tanul. Annak sem, aki a jelenlegi szabályozás szerinti iskolakötelezettségének lejártával csak nyolc általánossal rendelkezik. Mert mindenki alkalmas valamely szakma, szaktudás elsajátításra, mert a későbbi diplomások sem veszítenek vele, ha van még egy szakmájuk, mert ez előfeltétele az öngondoskodásnak és családfenntartásnak, mert nemzeti kincs, melyet megörökölünk és megörökíthetünk. Tíz éve késő lett volna, de ma már ez az utolsó pillanat, amikor még van élő képviselője olyan szakmáknak is, melyekből ma meg lehetne élni, de holnap már a legkurrensebb cikk lesz szerte Európában. És ezt az oktatási feladatot, ha eredményesen, kellő hozzáértéssel végzik el azok, akik alkalmasak rá, felszabadul vele a társadalom. 

A magyar társadalmat sok minden terheli az alacsony jövedelmeken, magas adókon és a gyakran átgondolatlanul tevékenykedő, rendre nem társadalmi érdekeket kiszolgáló politikai elitjén túl. Ezen tehertételek közül a legjelentősebb talán az ipari forradalom idejét idéző közigazgatási- és település szerkezet. Sok más mellett ezen terület természetes fejlődésének elmaradásáért is joggal okolható a szocialista tervgazdaság, de ezen állapot fenntartásáért már nem.

Ezen nemkívánatos állapot egyértelműen politikai preferenciák miatt stabilizálódott az elmúlt húsz évben. Számolva a demagógia vádjával, legszembetűnőbb példaként ide venném a 4-es metró ügyét. Ez jelenleg 600 milliárd forintos tételt jelent a költségvetésnek. De nézzünk a lapok mögé.

Mire jó a 4-es metró Budapest lakosságának? Hogy kiváltson egyes jól működő és működtethető felszíni kötött pályás és autóbuszos tömegközlekedési lehetőségeket. Ez nem tűnik nyomós érvnek az új metró vonal mellett. (Ugyanitt megjegyzendő, hogy a metróépítés Európa keleti felén elsődlegesen nem tömegközlekedési igények kielégítésére épült, hanem óvóhelynek a hidegháborús félelemkorszak jegyében. Ezért húzódnak mélyen a föld alatt. A fajlagos építési költsége a kéregvasútnak lényegesen kisebb, ilyeneket építettek a kontinens nyugati felén. Továbbá a metróvonalak biztonságpolitikai problémákat is felvetnek ma - kiváló célpontjai lehetnek a nemzetközi terrorizmusnak.)

Mire jó a 4-es metró Magyarország lakosságának? A Budapesten kívül élő 8 millió embernek semmire.

Mire jó a 4-es metró a főváros vezetésének? Jó szlogen, pusztán azért, mert olyan sokszor és olyan régóta ígérgetik, hogy sokan már a magukénak érzik, noha nincs.

Kinek hozhat közvetlen hasznot a 4-es metró? Azoknak, akik annak leendő nyomvonalán tulajdonnal rendelkeznek, mert valamennyire felértékelődnek ezek az ingatlanok. Ezek között vannak olyanok, páran, akik jelentős tulajdonnal rendelkeznek ezen vonalon, a XI. kerületben.

Mit jelent 600 milliárd forint felhasználása az egyébként országosan legfejlettebb infrastruktúrával rendelkező városban, egy olyan beruházásra, amely ezt az aránytalanságot erősíti, melynek csak közvetett haszna mutatható ki, garantáltan nem megtérülő, és az ország lakosságára vetítve elenyésző csoportot érint? A lakosság 98%ának diszkriminálást. Maga a volumen másképp kifejezve: 20 egyetem építhető ennyi pénzből, vagy egy évig szakszerűen ellátható 300 000 hajléktalan, vagy építhető 300 km autópálya, vagy építhető 6000 jó óvoda, vagy korszerűsíthető 60 000 óvoda és iskola, vagy építhető 400 000 férőhely P+R parkoló, vagy korszerűsíthető az összes szakrendelő az országban. Sok olvasata van ennek a "mi lenne, ha?" kérdésnek, de könnyen belátható, hogy nehéz lenne rosszabbul felhasználni például ezt az összeget, mely az ország éves költségvetési bevételeinek több, mint 7%-át teszi ki. Az én olvasatom nem a fentiek közül való.

Eddig amellett érveltem, hogy a politika felelős a jelenkori Magyarországon jelenlevő infrastrukturális aránytalanságokért. Azért, hogy az ország érdemben két régióra osztható, ezek Pest megye és Budapest, és a többi.

Most egy gondolatkísérletre szeretném hívni az olvasót. Mi lenne, ha...

Mi lenne, ha Magyarországon nem egy, hanem 5-10 olyan város lenne, mely bőséggel kínál munkahelyet, mely vonzza a befektetőket, mely könnyen megközelíthető, ahol van választék - kulturális, szolgáltatási, szabadidős, oktatási területeken? Mi lenne, ha ezen városok agglomerációjuk felől kényelmesen és gyorsan megközelíthető lenne? Mi lenne, ha a helyi és környéki tömegközlekedés a város költségvetését terhelné, azaz annak használói egységes városi adó befizetése mellett egyéb térítés-mentesen vehetnék igénybe? Mi lenne, ha ezen városok közti közlekedés közvetlenül, autópályán megoldott lenne?

Szívesen költöznénk ilyen városba, utóbb szívesen költöznénk ki az agglomerációba, birtokba vennénk a vidéket, gondoznánk, személyes életterünk jelentősen nőne, közelebb kerülnénk a környezetünkhöz és inkább védenénk, gondoznánk azt. És, nem utolsó sorban, megkezdődne a jelenlegi jövedelmi és hatalom koncentrációval ellentétes, az egész társadalmat felemelő folyamat. Hozzáállás kérdése. Ez az én olvasatom.

Van néhány ügyünk, amiről tudjuk, hogy vannak, tudjuk, hogy nem jó, hogy vannak, és tudjuk, hogy nem kéne, hogy legyenek.

Ilyen például az, hogy kevés barátunk van, vagy nincs.

Ilyen például, hogy kevés gyerekünk van, vagy nincs.

Ilyen például, hogy kevés időnk van egymásra, vagy nincs.

Ilyen például, hogy kevés pénzünk van arra, amire muszáj lenne, vagy nincs.

Ilyen például, hogy úgy érezzük, csekély a befolyásunk a közügyekre, vagy nincs.

Ilyen például, hogy kevés a lehetőségünk, a választásunk, vagy nincs.

És ez sajnos még csak nem is a teljes lista.

MOtto:

Bement egy ember egy boltba. Mit vegyen? Az ember átlagos volt. A bolt átlagos volt. A dilemma átlagos volt. Az ember vett egy zacskó háztartási kekszet és egy kétdekást. A válasz átlagos volt.

Bement egy ember egy boltba. Mit tegyen? Az ember átlagos volt. A bolt átlagos volt. A dilemma átlagos volt. Az ember kiment, és azt gondolta, ma van a hetedik nap. Ez nem olyan nap, mint a többi. Ma ünnepelni fogunk.

A demokrácia és a piacgazdaság két súlyos tévedésre sarkallja az embert. Az egyik, hogy nincsenek határok. A másik, hogy minden szavazat ugyanannyit ér. És ez az illúzió olyan kedves, hogy minden józan érv és tapasztalat ellenére tartja magát. Végre a kapitalizmus megteremti a szocialista embert. Azt, aki egyenlő mindenkivel. Csak önmagával nem egyenlő.

Szoktuk mondani, hogy a mi piacgazdaságunknak az a baja, hogy nem a piac hozta létre. Szoktuk mondani, hogy a mi legújabb demokráciánknak az a baja, hogy nem demokratikusan, alulról építkezve jött létre. De tény, hogy nem működik. Mint ahogy tény az is, hogy meg kéne javítani. Csak hát ott vannak a mi közös ügyeink. Amik megnehezítik a dolgot.

Szeretném egy gondolatkísérletre meghívni a kedves olvasót. Képzeljük el, hogy vasárnap zárva vannak az üzletek, és vasárnap reggel 10-től délután 6-ig nincs adás a TV-ben. Két apróság, amit a jogalkotó ingyen, bármikor megléphet. Mi történne? Milyen következménye lenne a mindennapokra? Mivel vasárnap nem lennének nyitva a boltok (mint nem is olyan régen), már legkésőbb szombaton megejtenénk a bevásárlást hétvégére. Terveznénk. Hétvégére. Mivel nem lenne TV műsor, szükség lenne valami más programra. Terveznénk. Hétvégére. Mindez mit eredményezne? Azok, akik vasárnap hipermarketekben és üzletközpontokban dolgoznak, a családjukkal lennének. Azok, akik vasárnap a hipermarketekben és üzletközpontokban vásárolnának, a családjukkal lennének. Azok, akik a vasárnapot a TV előtt töltik, mást csinálnának. Hova vezetne mindez? Lennének ünnepek, hogy ne follyanak össze a napok. Erősödnének a családok, a közösségek. Javulnának a demográfiai mutatók. Lehetőségek születnének - a szabad idő szülte lehetőségek. Újra lehetne akarat, mely nem kiszolgál és kiszolgáltat, hanem alkot. Apróságok és apróságok.

Mostanság sok szó esik arról, hogy egy-egy emblematikus politikus nem azt mondta, nem úgy mondta, meg demagóg, népbutító, valójában nem azt akarja. És persze tényleg, ott a szakadék a szavak és tettek között. Sőt, ott a szakadék a közlés és a megértés között is.

Előbbinek oka talán a demokrácia alapvetésében keresendő, azaz hogy a többség fog dönteni. És a többség álláspontja - a közmegegyezés - nem garancia a helyesre. Ha magamra szeretném venni a demagógia vádját, mondhatnám, jó példa erre a 2006-os választás eredménye, és a jelenleg tapasztalható következmények. Ugyanitt megemlítendő, hogy a hatalomgyakorlás legősibb módja a megtévesztés, és ennek eszköztára és beágyazottsága ma talán nagyobb, mint valaha korábban.

Azt gondolom, hogy hiú remény politikusoktól, különösképpen választások előtt, az igazat, a színtiszta igazat, és csak az igazat várni.

Ellenben várhatunk értékrendet - prioritásokat, amit és amilyen sorrendben ígérnek. Nem mennyiségeket, hanem minőségeket, és ellenőrizhetjük az eredményt. Összeszedhetjük, hogy egy politikai szereplő milyen értékeket képvisel, és hogy képes-e egyiket a másik rovására képviselni.

A szélhámos politikai szereplőnek nincsen nyilvános prioritása, vagy ha van, ez megmarad a szavak szintjén. És pontosan ez, ez az absztrakció a mai, közélet iránt nyitott ember legnagyobb kihívása, hogy különbséget tudjon tenni. Én nem értek a tv szereléshez. De el tudom dönteni, hogy működik vagy nem. Én nem értek közgazdaságtanhoz, de azért ha valaki elmagyarázza nekem, hogy a világgazdasági válság miatt esik le a labda, azt nem hiszem el.
 

Motto:

Álmomban a múltban jártam
És készítőikről meg használóikról
Meséltek a tárgyak, sok egyedi darab
Álmomban a jelenbe jöttem vissza,
Hogy kérdezzem a tárgyakat.
De egyik sem szólt semmit,
Vagy ha mégis: „Ugyanaz!”

Sokféleképpen  el lehet képzelni egy olyan modern társadalmat, mely a környezetvédelemmel érdemben és elsődlegesen foglalkozik. Ehhez biztosíthat az állam, de biztosíthat a kultúra is biztos alapot. Én ez utóbbival kapcsolatban szeretnék felvázolni egy lehetséges utat, és próbálom igazolni, hogy a felvetés mind társadalmi, mind gazdasági, mind kultúrális szempontból jelentős hozadékkal jár, továbbá biztosítja a jó iráányt a 21. század emberiségének a fenntartható fejlődés és az életminőség javítása felé.

A fogyasztói társadalom motorja a termelés - fogyasztás ciklus, mely kizárólag pozitív visszacsatolás révén szabályoztt, és szükségszerű, periodikusan megjelenő következménye a maihoz hasonló gazdasági világválságok megjelenése.

A termelési kényszer oka kettős: egyrészt a fogyasztói igény, másrészt a vagyoni javak újraelosztásának, az entrópikus folyamat lejátszódásának ereje.

A fogyasztói kényszer szintén kettős, a felesleg konvertálás kényszere, valamint a szükségletek kielégítése.

A kizárólag pozitív visszacsatolással működő rendszerek nem ismeretlenek a biológiában sem. Ezek működésére egzakt matematikai képletekkel rendelkezünk. Természetesen az ilyen renszerek korlátlan növekedésének van abszolút gátja, ez a biológiai példánál maradva a környezet eltartó képessége. Ha ezt a hasonlatot tovább visszük, aminek ma tanui vagyunk, az nem más, mint a sáskajárás utáni állapot. De a megfeleltetés természetesen nem száz százalékig fenntartható. A folyamat eszköztára és következményei - az emberi pszihé sajátosságai nyomán, könnyen tettenérhetőek: a termelés növekvő mennyisége, a minőség folyamatos romlása, a felesleg elértéktelenedése, az igény devolválódása, az életminőség romlása, újraértékelés.

A fenntartható, nem periodikusan összeomló fejlődés kulcsa a negatív visszacsatolás - az önmegtartóztatás.

Fentiek nyomán a termelés szerkezetének megváltoztatása komplex társadalmi hatásokkal jár. Mi lenne, ha az ipari forradalom óta elterjedő, a jelen technikai lehetőségei mellett döntően felesleget gyártó termelési szerkezet helyett visszahelyeződne a hangsúly a manufaktúra jellegű termelésre?

Minőség: Amennyiben csökken a túltermelés, teret nyer a tartósság, mint fogyasztói szempont. A tartósság egyben azt is jelenti, hogy kevesebb szennyezés jut a környezetbe, mert kevesebba feldolgozás során felhasznált környeztkárosító anyag, és kevesebb a hulladék.

Stílus és egyediség: A kisebb volumenű termelés, a nagyobb hozzáadott érték teret ad az egyéni stílusjegyek megvalósításának. A létrejövő sokszínűség és egyediség felülírja a fogyasztást erősítő divat trendeket, növeli a foglakoztatottságot, és lehetőséget ad a kultúrális önkifejezésre és kultúra exportra.

A negatív visszacsatolás társadalmi módja az egyedi, tartós cikkek preferálása a fogyasztásban. Ezen preferencia érvényesítése a vásárlói szokásokban egyben jelenti a termelő és kereskedő kitüntetett megválasztását is.

Ugyanennek a folyamatnak a legtriviálisabb jogszabályi módja a felesleg kiemelkedően magas adóztatása, legyen a forrása akár belföldi termelés, akár import.

Demokrácia
• A listás képviseleti rendszer felszámolása,
• A választott képviselők feladatinak definiálása,
• A képviselők mentelmi jogáról való döntés kihelyezése párt független és az Országgyűléshez nem kötődő grénumnak,
• A parlamenti ciklus meghosszabbítása 5 évre,
• Félidős önkormányzati választások

Környezetvédelem
• Biztosítani a lehetőséget a házi termelésű zöld áram áramszolgáltatási rendszerbe történő visszatáplálására,
• Közcélú, személyzet nélküli turista házak építése a túraútvonalakon, nemzeti parkokban,
• Szakképzéssel egybekötött közmunka programok,
• Teljes értékű kerékpár-úthálózat kiépítése a városi közlekedésben,
• Városi finanszírozású (kizárólag adóból finanszírozott) helyi tömegközlekedés,
• Gyógyvizekhez kapcsolódó infrastruktúra kiépítése állami támogatással

Média
• Médiatörvény módosítása egészség megőrző spotok kötelező sugárzása érdekében, minden sajtóorgánum esetében,

Gazdaság
• A központi újraelosztás mértékének jelentős visszaszorítása a helyi bevételek helyi felhasználásnak javára,
• Nagyarányú vidékfejlesztés a központi régió rovására,
• Az új, több központú centrum-agglomeráció kialakítása, melyben biztosított a centrumok közötti gyors közlekedés, és a centrum és agglomeráció közötti helyi lakossági igényeket kiszolgáló helyi tömegközlekedés

Oktatás
• Választható szakképzés a középfokú oktatásban mindenki számára,
• Szabadalmi központok központi támogatással a felsőoktatási intézményekben,
• Céhek működtetésének támogatása

Egészségügy
• Alapvető diagnosztikai eszközök biztosítása minden egészségügyi szolgáltató intézményben szakszemélyzettel,
• Házi ápolás kiemelt támogatása,
• Gyermekrendelés az óvodákban és iskolákban,
• Egységes kórtörténeti adatbázis bevezetése az egészségügyi szolgáltatóknál és mentőkön

 

Visszatekintés
A magyarországi cigányság a második világháborúig nem rendelkezett állandó lakhellyel, vándorló életmódot folytatott. Iskolázottságuk alacsony volt, szakmát csoporton belül, tapasztalati úton sajátítottak el, nagy arányban vettek részt idénymunkák elvégzésében.
A második világháborútól 89-ig a kis cigány közösségek felszámolásra kerültek - kaptak lakást, kötelező 8 osztályt, kötelező munkahelyet. E mellett a hagyományos életmód elvesztésével, a kis közösségek felszámolásával, a gazdasági szerkezet átalakulásával a korábbi tudásuk, képességük java része elveszett.
89-től a piacosodó Magyarországon, a cigányság szaktudás és megtartó közösségek hiáynában egyre lejjebb csúszott, csúszik ma is, továbbá ez a folyamat jól felfogott politikai érdek, mert a kenyeret adó kéz számíthat a lojalitásra.

Előretekintés
Ha nem lenne oktrojált "szegregáció" ellenes hozzáállás, lehetőség lenne megfelelő mércével tanulmányi sikereket elérniük. (Elég nehéz ugyanúgy teljesíteni az iskolában egy 12 éves cigány gyereknek, aki nem kapott enni, nincs íróasztala, és iskola után 4 kistestvérére vigyáz, mint a többségnek). És egyúttal a közösségük épülhetne, kevesebb konfliktus lenne, mint ahogy ez történik a legtöbb nem cigány kisebbség esetében, ld szerb, német, horvát iskolák, települések, ünnepek stb.
Ha lenne a hátrányos helyzetű térségekben kisiskolás kortól tanulmányi ösztöndíj, etnikai hovatartozástól függetlenül. Ez esetben a gyerek tanulmánya nem csak vinne, hanem hozna is a háztartás fenntartásához, továbbá igazi perspektívát nyújthatna képzettség javításával a társadalmi felemelkedésre. Lehet, hozzájárulna bevándorlás révén a térség helyzetének javulásához.
Ha kötelező lenne a szakképzés minden közoktatásban résztvevőnek. Ezzel nekik is biztosított lenne az - egyébként gyakran jól fizető - szakmunkában való jártasság, és a többségnek is hasznára lenne, ha legalább valamihez értene, mármint a többség, mert manapság ez már nem jellemző. Mint ahogy a magyarországi magas munkanélküliségnek is az egyik fő összetevője, a szakképzett munkaerő hiánya a munkaerőpiacon.
Ha lennének nagyobb volumenű közmunka programok, célzottan a hátrányos helyzetű térségekben (u. m. gátépítés, csatorna és közmű kiépítés, közterület rendezés, erdőtelepítés) - ez eredményesen integrálná a cigány lakosságot a munka világában. Ehhez természetesen szakmai képzés kell társuljon, és a közmunka programok kifutása több választási cikluson átívelően kell, hogy megvalósuljon.
Ha újra lenne tömegsport Magyarországon, minden településen, mely szolgálná az egészséges életmódra nevelést, a közösség építést, a kultúrák közötti megismerést és párbeszédet, illetve a kiemelkedés lehetőségét.
Ha az igazságszolgáltatásnak lenne elrettentő ereje (három csapás stb), ezáltal a sok esetben kényszerűségből törvényellenes cselekedettel pénzhez jutók könnyebben választanák, amit ma lehetőség hiányában sem tehetnek meg - a törvényes boldogulás lehetőségét.
Ha az adórendszer nem büntetné a kistelepüléseket - a viszonylag magasabb fajlagos finanszírozás, és a helyben maradó adóbevételek minimális aránya miatt, ezen térségek infrastruktúrája rohamosan épül le.
Ha a közigazgatási szerkezet nem monopoláris lenne - Budapest és vidék - azaz szükséges és elkerülhetetlen, hogy a 93000 km2-en egynél több fejlett település, és ahhoz tartozó agglomeráció legyen, ennek híján a tőkekoncentráció stabilizálja egyes térségek hosszú távú elmaradott státuszát. Értelemszerűen a jelentősebb városok azok, amelyeknek bevételeik révén finanszíroznia kell az agglomerációt, lévén ez az agglomeráció, amely a városi ipar munkaerőforrását adja.